✍️ Álljon ma itt egy vallomás:
Nagyon sokáig szégyelltem a kudarcaimat. Rettentően el tudtam keseredni, ha valami nem sikerült, és ilyenkor leginkább magamra csuktam az ajtót, hogy senki ne lásson. 🚪
.
Míg a karrieremmel, munkámmal úgy-ahogy elégedett voltam, mivel éreztem: képes vagyok váltani, változtatni, ha akarok, leginkább a párkapcsolati próbálkozásaim nem sikerültek. Újra és újra átéltem annak a fájdalmát, hogy csalódtam, és amikor el kellett engednem az életemből azt az embert, akivel a jövőmet terveztem. 💔
.
Gyászoltam a kudarcba fulladt boldog jövőképemet, és gyászoltam a férfit. Minden egyes szakítás után kicsit meghalt az az Andi, aki előtte voltam.
.
Azt gondoltam velem valami baj van, hogy nem tudok egy épkézláb, “normális” (mi a normális, ugye?) kapcsolatot fenntartani. Szégyelltem a családom előtt, a barátaim előtt és leginkább magam előtt, hogy bebizonyosodott: ez a kapcsolat sem működik.
.
Ma sokszor hallom ezt a velem szemben ülőktől is, és nagyon együtt tudok érezni velük, mikor elégedetlenek saját magukkal és kapcsolataikkal.
“Nem itt kellene már tartanom.”
“Velem valami nagy gáz van”- mondják.
.
Tudom, hogy nagyon nehéz erőforrásként tekinteni a kudarcainkra, hiszen én is ebből az örök-elégedetlenségből jövök! 🤷‍♀️
Amit megtanultam viszont, az az, hogy ezek a kudarcok segítettek olyan emberré válnom, aki ma vagyok: önmagával barátságban élő, párkapcsolatában boldog, kiegyensúlyozott emberré. ⚖️
.
☝️ Ugyanis minden egyes csalódás, minden eltemetett, nem-úgy-sikerült kapcsolat egyre inkább segített körvonalazni azt, hogy mi az amit biztosan nem szeretnék többet az életemben, és mi az amit igen.
Írtam is egy párkapcsolati önéletrajzot magamnak, amiben részletesen leírtam, hogy mikor-kivel-milyen kapcsolatban voltam, mit tanultam belőle és hogyan tekintek most az akkori önmagamra.
Ritkán elő is veszem ezt a hosszú, féltve őrzött, magam számára íródott dokumentumot és olvasgatom. Azokon a mélypontokon, amikor egyszerre voltam kiábrándult, dühös, megfáradt és elégedetlen, akkor ordítottam ki magamból vagy írtam le csendesen a naplómban, hogy ezentúl most már másként lesz, mert ezek az én értékeim, szükségleteim amikből nem adok alább.
.
Fontos hozzátennem, hogy tettem is azért, hogy ez ne csak gondolati szinten változzon bennem, hanem az egész lényemet járja át a változás. Jártam/járok önismeretbe, részt vettem csoportos foglalkozásokon, elmentem olyan tanfolyamokra, ahol a nőiségem kivirágoztatásával foglalkoztam sokat, tanultam a másik nemről és tanultam arról, hogyan tudok jó társ lenni első sorban magam és másod sorban egy értékes férfi számára. Fektettem abba is, hogy jól érezzem magam a bőrömben: fodrász, kozmetikus, új ruhák. Szellemi, lelki és testi szinten egyszerre csiszoltam és csiszolom magam a mai napig. ✨
.
Emberek vagyunk: hibázunk. Hozunk rossz döntéseket. Néha fejjel megyünk a falnak. Van, mikor nem látjuk, hogy mit cselekszünk, és van mikor pontosan tudjuk, hogy nem ezt kellene, mégis a szakadék felé rohanunk. És van az a pont, amikor megálljt parancsolunk annak az ismétlődő szenvedéskörnek, amin már jó párszor végigmentünk. Ez az a pont, ahol el tudunk indulni a másik, a boldogságunkhoz vezető úton. De ehhez az kell, hogy elérjünk a gödör aljára, átéljük azt a nyomort, ami majd a szabadulásunkhoz visz minket. ⛓
.
Ezért tekints úgy a kudarcaidra, mint a magasabb potenciálodhoz vezető útra, amelyek katalizálják egy érettebb személyiséged születését. 🐛🦋
.
Ebben az újjászületésben pedig méltó társad leszek, ha szeretnéd, hogy valaki kísérjen ezen az úton. 🤝
Az erőd veled van, segítek, hogy rátalálj!